Ingyenes belföldi kiszállítás 30.000 Ft felett!

GAL Marhakollagén Peptidek

5.490 Ft

A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont és porc elfogyasztásával (pl csontleves, kocsonya, stb) hozzá is juthatunk sok kollagénhez, azonban ez nagyon nehezen emészthető. A kollagén az emésztés során kisebb alkotóira, peptidekre, majd egy része utána aminosavakra bomlik, így jut a véráramba, hogy aztán a bőrben és ízületekben kifejthesse hatását.

Termékünkben a kollagén már eleve peptidek formájában van jelen, azaz elő van emésztve, hidrolizálva van. Így a felszívódása már jó és az emésztésünket sem terheli. Ez az emésztést már alig igénylő kollagén peptid (hidrolizált marhakollagén) segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működésétét, hajlékonyságát.

A bőrre és ízületekre kifejtett hatás csak kollagén peptidek fogyasztásával kapcsolatosan igazolt, nem előemésztett (táplálkozásból fogyasztott) kollagén esetében nem. (Fontos megjegyezni azonban a gyomor- és bélnyálkahártyára a táplálékból származó, nem előemésztett kollagén a jó hatású egyes szakemberek szerint).

E kollagénünk jótékony hatásai, fogyasztásának élettani előnyei nem különböznek a sertéskollagénünkéitől. Fontos azonban kiemelnünk, hogy marhakollagén-alapanyagunk kizárólag legelőn tartott, füvet legelő szarvasmarháktól, kíméletes állattartásból származik.

Adagolás: Napi 10g (1 púpozott evőkanál) fogyasztása javasolt napi 1 vagy 2 alkalommal. Íze nincsen, de enyhe szaga miatt érdemes narancslébe, kakaóba vagy pl. tejszínes-vaníliás italba keveri, melyek remekül elfedik azt.

Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.

További részletek

28 készleten

Kérdésed lenne a termékkel kapcsolatban? Írd meg nekünk!

Cikkszám: 5999886937430 Termékkategóriák: , Címkék: , ,

ELŐNYÖK

HAZAI TERMÉKEK IS
HAZAI TERMÉKEK IS
Magyarországon fejlesztett és gyártott termékek
ADALÉKANYAGOKTÓL MENTES TERMÉKEK
ADALÉKANYAGOKTÓL MENTES TERMÉKEK
Természetes összetevőkkel
SZAKÉRTELEM ÉS MINŐSÉG
SZAKÉRTELEM ÉS MINŐSÉG
Termékeink minőségére szakértelmünk a garancia
TUDOMÁNYOS HÁTTÉR
TUDOMÁNYOS HÁTTÉR
Rendelkezésre álló kutatások figyelembe vételével

Részletes termékinformációk

Nagyon fontos volt nekünk mindig, hogy élőlényhez méltó módon, szabadon tartott állatoktól származó kollagén-alapanyagot vásároljunk. Amint csak elérhetővé vált, önálló termékként jelenhetett meg a GAL Marhakollagén peptidek. Régi Vásárlóink tudják jól, hogy a marhakollagén jótékony hatásai, fogyasztásának élettani előnyei nem különböznek a sertéskollagénéitől, mégis többen választják inkább a marhát, s köztük minden bizonnyal sokan a természet szeretetéből, tiszteletéből.
A GAL Marhakollagén peptidek termékünk most még egy nagyot lép előre. A tiszta és fenntartható forrásból származó kollagén peptidek gyártója az American Grassfed Association tagja; a szarvasmarhákat a szabadban nevelik, életük 100%-át füvön és legelőn töltik, s nem kezelik őket hormonokkal, antibiotikumokkal, anabolikus szteroidokkal. A jószágok rendszeres állatorvosi felügyelet alatt állnak, szükség esetén gondos kezelést kapnak. Az alapanyag minden egyes tétele hivatalos eredetigazolással érkezik.
A rendkívül kíméletes állattartásból származó alapanyaga mellett a GAL Marhakollagén peptideket ugyanakkor immár az eddigieket is felülmúló tulajdonságok, tökéletes oldhatóság, semleges íz és zamat jellemzik. A 3000 Dalton alatti peptidméret kimagasló bioaktivitást, a szervezetünkben gyors és maradéktalan hasznosulást biztosít. Az egészségünk szerteágazó támogatása mellett az új alapanyaggal készülő termékünk napi fogyasztása a lehető legkényelmesebb, a semleges, finoman szemcsés por mindenféle italba vagy akár ételekbe is csomósodás nélkül, könnyedén keverhető. Az I-es típusú kollagénektől elvárt hatás eléréséhez továbbra is napi 10 gramm szedését javasoljuk.

E kollagénünk jótékony hatásai, fogyasztásának élettani előnyei nem különböznek a sertéskollagénünkéitől, ezért az alábbi leírás sem hordoz különbségeket. Fontos azonban kiemelnünk, hogy marhakollagén-alapanyagunk kizárólag legelőn tartott, füvet legelő szarvasmarháktól, kíméletes állattartásból származik.

Az emlősök szervezetét felépítő fehérjék legnagyobb részét kollagén típusú fehérjék adják, hiszen a bőr, a csont, az ízületek, az erek, a kötőszövetek és különböző szervek jelentős részét ezek alkotják. Idáig a kollagén típusú fehérjék 28 fajtáját azonosították, azonban a szervezetet alkotó kollagének 90%-át egyetlen típus adja, az I-es típusú kollagén fehérje. A kollagén-fehérjék a többi fehérjétől főleg nagyságukban és aminosav-összetételükben különböznek. Ezek szervezetünk legnagyobb méretű fehérjéi. Aminosav-összetételük pedig a többi fehérjéétől abban különbözik, hogy glicin-tartalmuk nagyon magas (~35%), sokkal alacsonyabb az ún. elágazó láncú aminosav-tartalmuk (BCAA: leucin, izoleucin, valin), nem tartalmaznak triptofánt, és cisztein- és metionin-tartalmuk is jóval alacsonyabb. Ezek óriási jelentőségéről hamarosan szó lesz.

A modern nyugati táplálkozásból szinte teljesen hiányoznak a kollagén-fehérjék, hiszen fehérjeforrásaink nagyrésze színhúsokból származik, és nem a kollagén-tartalmú állati részekből (csont, bőr, ízületek stb.). Persze, hisz pacalt, kocsonyát, csontlevest, körömpörköltet és hasonlókat manapság egyre ritkábban eszünk. Nagy hiba! Mivel az állati szervezet fehérje-tartalmának is jelentős része kollagén-fehérje, és őseink illetve a mai vadászó-gyűjtögető népek fehérje-bevitelének szinte teljes egésze állati eredetű, ezért logikus, hogy a fehérje-bevitelük komoly hányada kollagén típusú kellett hogy legyen. Őseink és a mai vadászó-gyűjtögető népek hasznosítottak mindent az állatból, nemcsak a húsát ették meg. Ebből számomra az következik, hogy evolúciónk során a magas kollagénfehérje-fogyasztáshoz adaptálódtunk, ez számunkra az egészséges. Ha az elfogyasztott fehérjéknek csak csekély mennyisége kollagén-természetű, az idegen a szervezetünk számára, és problémákat kell, hogy okozzon. A következőkben e sejtést próbálom alátámasztani.

A csökkentett kalóriabevitellel (CR = Calorie Restriction) állatokon jelentős élethossz-növekedést és csökkent betegségkockázatot lehet elérni. Állatok esetén ezt könnyű volt megállapítani. Egyszerűen kevesebb ételt adtak a kísérleti állatoknak, és megnézték, hogy a kontrollcsoporthoz képest mennyivel éltek tovább, mennyivel kevesebb betegség fordult elő. Embernél ilyen kísérletet csinálni ugye elég problémás. Ezért ott csak különböző mutatókat tudnak vizsgálni, amelyekből következtetéseket tudnak levonni. A CR élethosszra és egészségre gyakorolt pozitív hatását a kutatók jelentős mértékben tulajdonítják a CR következtében csökkenő IGF-1-, tehát az inzulinutánzó növekedési faktor-, és a növekvő IGFBP-3-szintnek, utóbbi az IGF-1-et megkötő, és káros hatásait semlegesítő fehérje. Humán CR-vizsgálatokból 2008-ig csupán rövidtávú kísérleteket rendeztek meg (pár hét – hónap). Ezekben rendre megállapították, hogy embereknél is csökken az IGF-1-szint, tehát a CR hatásosnak bizonyul. 2008-ban azonban megszületett az eredménye az első olyan vizsgálatnak, ahol hosszútávon vizsgálták a CR hatásait embereken. Itt azt vették észre, hogy a CR embereken 3 hónapig eredményez csak csökkent IGF-1/ IGFBP-3-arányt, utána az növekedni kezd. Ugyanakkor a magas kalória-, szénhidrát-, és alacsony fehérjebevitellel rendelkező vegán csoport IGF-1/IGFBP-3-aránya hosszútávon is alacsony marad. A CR-csoport néhány tagját megkérték, hogy miután az IGF-1/IGFBP-3-arányuk visszaállt az eredeti, magas értékre, úgy folytassák a CR-diétájukat, hogy a fehérjebevitelüket a vegán csoporthoz hasonlóan alacsony szinten tartják. Ennek hatására újra visszacsökkent az arány a kedvező szintre. A kutatók megállapítása, hogy az állatoknál tapasztaltakkal ellentétben a CR emberek esetében növekvő élethosszt csak akkor eredményez, ha a fehérjebevitel is korlátozva van (~0,8 g/testsúly-kg), nemcsak a kalória.

Egy másik, 2012-es vizsgálatban megállapították, hogy az ún. mTORC fehérje-komplexet erősen, direkt módon aktiválják az ún. BCAA aminosavak, főleg a leucin. Ezek az aminosavak a tejfehérjékben és a húsokban találhatóak csak meg nagy mennyiségben. Az mTORC fokozott aktivitása azért akkora probléma, mert mind az IGF-1, mind az inzulin ezen keresztül fejti ki negatív hatásai nagyrészét. Az mTORC aktivitását fokozza az IGF-1 és az inzulin is. Éppen ezért nem jó, ha ezek szintje magas. A fokozott mTORC-aktivitás csökkenti az élethosszt, és fokozza a civilizációs betegségek kockázatát. Ma már fejlesztenek is az mTORC aktivitása gátlásának elvén alapuló rák- és szívrohamellenes gyógyszereket. A kutatók megállapítása, hogy egy húsokat nélkülöző, zöldségeken és komplex szénhidrátokon alapuló paleolitszerű diéta lenne a legmegfelelőbb!

Megrendezésre kerültek olyan állatkísérletek is, ahol az állatoktól megvontak egyes aminosavakat. Mind a metionin, mind a triptofán megvonásával nőtt az állatok élethossza, holott nem csökkentették a kalóriabevitelüket!

Mindez alátámasztja a kollagén-fehérjék túlsúlyának fontosságát. Miért is? Ahogyan a cikk elején már írtam, a kollagén-fehérjék alig tartalmazzák a problémás aminosavakat (BCAA-k, triptofán, metionin), míg a húsok és tejfehérjék bővelkednek bennük. A mai vadászó-gyűjtögetők és őseink jóval több fehérjét esznek/ettek, mint 0,8 g/testsúly-kg, amit a 2008-as kutatás ajánl, és nem kivitelezhető egy szinte csak zöldségalapú diéta sem, amit a 2012-es tanulmány ajánl. Ilyen alacsony fehérjebevitel amúgy sem egészséges hosszútávon; az izom sorvadásához, az immunrendszer gyengüléséhez, és akár a csontsűrűség csökkenéshez is vezethet közvetve.

A kollagén-fehérjék tehát csökkentik az mTORC aktivitását, és segítik csökkenteni a triptofán- és metionin-szintet is. Mindezek jobb egészséghez és hosszabb élethez vezetnek. Sőt, egy újabb, 2014-es kutatás már arra is enged következtetni, hogy még az IGF-1-szint is csökkenthető a segítségével mellékhatások nélkül, ami szintén növeli az élethosszt. Ehetünk sok fehérjét tehát, de vigyázzunk, hogy fehérjebevitelünknek csak kb. a fele legyen színhús, a többi pedig kollagén-típusú fehérjéket tartalmazó állati részekből származzon (vagy kollagén-kiegészítőkből).

Lássuk akkor most, mire is jó a közvetlen kollagén-kiegészítés. Elöljáróban fontos tisztázni, hogy a normál étkezési zselatint (ahogyan pl. a kocsonyát is) óriásméretű fehérjék alkotják, amelyek alig emészthetőek. Így az étellel elfogyasztott kollagénfehérjék (vagy zselatin) nem sok hatással tudnak lenni az ízületeinkre, bőrünkre, hajunkra, ereinkre stb. (kivéve, ha szuper emésztésünk van és rengeteg körömpörköltet, csontlét és hasonlót eszünk), viszont a bélrendszerünkre ezek is jó hatással lesznek, hiszen azzal közvetlenül érintkeznek, nem baj, ha nem mind emésztődnek meg. Ezzel szemben a kollagén peptidek közel 100%-a a véráramba jut, így kifejti valamennyi hatását mindenhol, és sokkal kevesebb is elég belőle. A kutatásokban kizárólag előemésztett (hidrolizált) zselatint/kollagént használtak (többnyire italba keverhető por formájában). Ezek kollagén peptideket, és nem egész fehérjéket tartalmaznak. (A vizsgálatok abstract-jában csak mint „gelatin”-ra szoktak hivatkozni rá, de a teljes tanulmányban a „methods and materials”-résznél kifejtik részletesebben, hogy hány Daltonos vagy milyen kollagént használtak, és ezek mindig hidrolizátumok/peptidek.) Persze a magas kollagénfehérje-tartalmú étkezést folytató népeknél észrevehetjük ugyanazokat a jó hatásokat, mint amiket a peptideknél megállapítottak, így én is azt gondolom, hogy nagy mennyiségeben fogyasztva, jó emésztéssel hatásos lehet az is, ha sok kollagénfehérjét tartalmazó ételt eszünk, de ennél sokkal lényegesebb, hogy azért együnk sok kollagén-típusú fehérjét, mert az a többi fehérjével szemben nem rendelkezik káros (öregítő, civilizációs betegségek kockázatát fokozó) hatással. Tehát a kollagén peptideket a kollagén pozitív hatásaiért érdemes fogyasztani, míg az étkezésünkben lévő kollagénfehérjéket meg azért, mert azok az egyetlen fehérjeforrások, amelyeknek semmi hátulütőjük sincs, így az egészségünket csak úgy tudjuk optimalizálni, ha a normál hús-, hüvelyes- stb-fehérjebevitelt csökkentjük, és a kollagén típusúakat (körömpörkölt, csontlé, pacal, csirkeláb stb.) növeljük.

Mire jók tehát a kollagén peptidek:

Bőr és haj

  • Csökkenti a nagyobb ráncok mélységét, és megállítja újabbak kialakulását, kisebb ráncokat segít eltünteti.
  • Fokozza a bőr hidratáltságát és feszességét.
  • Fokozza a bőr kollagén- és elasztin-tartalmát, így a rugalmasságát.
  • Növeli a bőrben mért hemoglobinszintet, tehát javítja a mikrocirkulációt.
  • Csökkenti az arcbőr zsírosságát, így az akné előfordulását, súlyosságát.
  • Vastagabb, sűrűbb hajhoz, gyorsabb hajnövekedéshez segít.
  • Csökkenti a szeborreát (a hajzsírosodást és a korpásodást).
  • Csökkenti a diffúz és férfias típusú hajhullást (férfiaknál és nőknél is).

Továbbiak:

  • Csökkenti az ízületi fájdalmakat.
  • Fokozza az alvás hatékonyságát (a glicin-tartalma miatt).
  • Fokozza a tanulási képességet, az emlékező-, felidéző-képességet stimuláció nélkül (glicin).
  • Fokozza a nagyagyban az új idegsejtek termelődését (erre csak egérkísérletet végeztek).
  • Segíti csökkenteni az étvágyat az emésztőrendszer által termelt hormonok kiegyensúlyozása által.
  • Fokozza a perifériális keringést (fejbőr és ujjak).

Felhívás: Az étrend-kiegészítők a hazánkban is érvényben levő európai uniós szabályozás szerint olyan élelmiszerek, amelyek a hagyományos étrend kiegészítését szolgálják, és koncentrált formában tartalmaznak tápanyagokat vagy egyéb táplálkozási vagy élettani hatással rendelkező anyagokat, egyenként vagy kombináltan. E termékek a hivatalos állásfoglalásnak megfelelően nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, s nem alkalmasak betegségek kezelésére, sem megelőzésére. A GAL Vital SynergyTech Kft. valamennyi kommunikációs felületén tiszteletben tartja a fentiek jogforrásául szolgáló 37/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendeletben írtakat, továbbá a gazdasági versenyhivatali előírásokat. Kijelentjük, hogy a termékeink hatóanyagairól szóló írásaink kizárólag a legfrissebb, független és mértékadó kutatások alapján, összefüggéseik mélyreható tanulmányozása nyomán születnek, s azok eredményeinek bemutatására szolgálnak a fogékony és érdeklődő Olvasók tájékoztatásának törekvésével. E szövegek eladásösztönző célt nem hordoznak, a termékeink megvásárlására nem buzdítanak. Ha Vásárlóink visszatérő rendeléseikkel megtisztelnek bennünket, az csakis azért történjék, mert a GAL termékek jótékony hatásait maguk tapasztalták. Ebben hiszünk, ezért dolgozunk.

Felhasznált szakirodalom:
1. Sylvie Ricard-Blum: The Collagen Family. Cold Spring Harb Perspect Biol. 2011 Jan; 3(1): a004978.
2. Szpak, Paul (2011). "Fish bone chemistry and ultrastructure: implications for taphonomy and stable isotope analysis". Journal of Archaeological Science 38 (12): 3358–3372.
3. Fontana et al. (Long-term effects of calorie or protein restriction on serum IGF-1 and IGFBP-3 concentration in humans. Aging Cell. 2008 Oct; 7(5): 681–687.
4. Bodo Melnik: Dietary intervention in acne - Attenuation of increased mTORC1 signaling promoted by Western diet. Dermatoendocrinol. 2012 Jan 1; 4(1): 20–32.
5. Trepanowski et al.: Impact of caloric and dietary restriction regimens on markers of health and longevity in humans and animals: a summary of available findings. Nutrition Journal 2011, 10:1076. C.Y. Ewald et al., “Dauer-independent isuin/IGF-1-signalling implicates collagen remodelling in longevity,” Nature, doi:10.1038/nature14021, 2014.
7. Proksch et al.: Oral intake of specific bioactive collagen peptides reduces skin wrinkles and increases dermal matrix synthesis. Skin Pharmacol Physiol. 2014;27(3):113-9.
8. Schwartz et al.: Ingestion of BioCell Collagen(®), a novel hydrolyzed chicken sternal cartilage extract; enhanced blood microcirculation and reduced facial aging signs . Clin Interv Aging. (2012)
9. Kantor, I et al. 2002. Results of a Study Evaluating the Use of a Dietary Supplement Formula in the Management of Age-Related Skin Changes in Women with Moderate to Severe Wrinkling of the Periorbital Area. Journal of the American
10. Nutraceutical Asscociation. Vol 5, No.2
11. DERMSCAN study, 2008, Lyon France. Cutaneous properties of hydrolyzed collagen
12. Ito et al.: Sebum secretion-blocking composition, and food or beverage containing same. US 8,969,523 B2 (2015 március 3.)
13. MorgantiP.,RandazzoS.D.,BrunoC,(1982)"effectofgelatincysteineonhairafterathreemonthstreatment“, J.Soc.Cosmet.Chemists33,95.
14. RandazzoS.D.,MorgantiP.,(1982)titled:"Theinfluenceofgelatincysteinesupplementationontheaminoacidscompositionofhumanhair",acceptedforpresentationonXVIintern.CongressofDermatology May23-28Tokyo.
15. Morganti P., Bruno C. Colelli G (1983) Geltina-cistina. Cheratogenesies trutturapilifcra Boil, Soc, It. Biol.Sper 59:20.
16. M.P. DE Padova, A. TOSTI, titled: “Gelatin -Cyctine in Seborrheic Alopecia”, department of dermatology university of Bologna –Italy, February 15, 1985. J Appl. Cosmetol 1968;4;55-60 (April/June 1986).
17. Morganti P., G. Fabrizl. B james, C. Bruno, titled: “Effect of gelatin-cystine and serenoa repens extract on free radicals level and hair growth”, Presented at Singapore clinical dermatology 2000 –Singapore 18-20 June, 1998
18. Pam Z., Wikonkal N., Pam N., -15th Annual Meeting of the European Hair Research Society (EHRS) , Jerusalem, Israel, July 6-9, 2011.
19. Benito-Ruiz et al.: A randomized controlled trial on the efficacy and safety of a food ingredient, collagen hydrolysate, for improving joint comfort. International Journal of Food Sciences and Nutrition, 2009, Vol. 60, No. s2 : Pages 99-113
20. Schauss et al.: Effect of the novel low molecular weight hydrolyzed chicken sternal cartilage extract, BioCell Collagen, on improving osteoarthritis-related symptoms: a randomized, double-blind, placebo-controlled trial. J Agric Food
21. Chem. 2012 Apr 25;60(16):4096-101.
22. Jing et al. 2014.
23. Bannai M, Kawai N. New therapeutic strategy for amino acid medicine: glycine improves the quality of sleep. J Pharmacol Sci. 2012;118(2):145-8.
24. File et al.: Beneficial effects of glycine (bioglycin) on memory and attention in young and middle-aged adults. J Clin Psychopharmacol. 1999 Dec;19(6):506-12.
25. Kakoi C. et al.: Collagen peptides enhance hippocampal neurogenesis and reduce anxiety related behavior in mice . Biomed Res. (2012)
26. Rubio et al.: Oral ingestion of a hydrolyzed gelatin meal in subjects with normal weight and in obese patients: Postprandial effect on circulating gut peptides, glucose and isuin. Eat Weight Disord. 2008 Mar;13(1):48-53.
27. THE SPECIFIC DYNAMIC ACTION OF GELATIN HYDROLYSATES by DAVID RAPPORT, From the Department of Physiology, Western Reserve University

További információk

Tömeg 0,3 kg
Terméktulajdonságok

– Allergénmentes
– Gluténmentes
– Tojásmentes
– Szójaallergén-mentes
– Tejtermék- és laktózmentes
– Kén-dioxid-mentes
– Cukormentes
– GMO-mentes
– Karbonsemleges gyártásból származó csomagolás

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„GAL Marhakollagén Peptidek” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Webáruház fejlesztés, weboldal készítés, közösségi média marketing szolgáltatások