Gyakran Feltett Kérdések
Absolutely Woman Beauty Meal Shake (2)
Igen, egy adag fogyasztható/nap.
Alacsony FODMAP-csomag (1)
A Fito SIBOX3 miatt nem, azt nem szabad. A másik kettőt terméket szabadna.
Alacsony FODMAP-étrend - Elmélet és gyakorlat könyv (3)
Érdemes lenne a könyv segítségével kipróbálnia az alacsony FODMAP-étrendet is, ha még ez nem merült volna fel.
Nem javasoljuk 1,5 hónapnál napi 1×1 adagban hosszabb ideig szedni a Fito SIB(OX) 3-at, habár többször kiderült, hogy sokan szedték hónapokon át. Mindenképpen szükséges legalább 1,5 hónap szünetet is tartani.
Magunk ellen beszélünk, de elvileg kutatásokkal igazoltan több ideig szedhető ez: https://schwabe.hu/termekek/gastropan/a-gastropan-olyan-fitoterapias-gyogyszer-melynek-hatoanyagai
Jóval gyengébb is, így 2 havonta csinálható 1 doboznyi kúra Fito SIB(OX) 3: 2×1.
2 heti adag a Fito SIB(OX) 3, napi 2×1 közvetlenül főétkezés előtt – ez egy kúra. Ebben a két hétben érdemes emellé toxinkötőt is szednie (aktív szén vagy zeolit-por) – kb. 1,5 órára mindentől (étkezés, étrendkiegészítő).
Emellett már szedheti folyamatosan a PRE- és PRObiotikumot is, majd azokat tovább (akár hosszú hónapokig).
Javasoljuk, hogy az Alacsony FODMAP-étrend című könyvünket is szerezze be (Bartha-Mezei). És igen, a CN-X Lacto7 használható hisztaminózis esetén.
Célzottan javasoljuk a Pre-Pro pakkunkat: https://nutribalance.hu/termek/pre-pro-pakk/ Javasoljuk a leírás alapján ezt is: https://nutribalance.hu/termek/now-super-enzymes-90-capsules/ És esetleg olvassa el a könyvünket bélpanaszok ügyben: https://nutribalance.hu/termek/alacsony-fodmap-etrend-elmelet-es-gyakorlat-konyv/
Alfa-csomag (1)
E célra az Alfa-csomag, tetszés szerint C- és D3-vitaminnal kiegészítve.
Allimax fokhagyma kapszula 30 db (2)
A hisztaminózis önmagában nem diagnózis, fontos lenne (akár) hozzánk eljönni egy LAKTULÓZ kilégzési tesztre.
Különben a GAL Bimuno és a CN-X LACTO7 javasolható, esetleg 2 hétig 2×1 ALLIMAX főétkezés előtt közvetlenül.
Szedjen Allimax fokhagyma kapszulát 2×1.
1 vagy 2 dobozzal.
BABAHOZÓ-csomag (2)
Igen, de a Bartha Fucoidan-t ilyenkor 2 naponta, 1×1 is elegendő.
Ezeket szabad, igen.
A várandósság során a Fulvo-Cordyceps elhagyandó.
Myo-inositol mellett fogyasszon több tojássárgáját.
BioSil® 60 db Kapszula - ch-OSA Advanced Collagen Generator (2)
Lehet nyugodtan bármely saját folyadékba cseppenteni, nem muszáj gyümölcslével.
Valamint étkezéssel és azon kívül is bevehető. Tulajdonképpen bármikor. Étkezéssel jobb.
BioSil® Cseppek - ch-OSA Advanced Collagen Generator (2)
Lehet nyugodtan bármely saját folyadékba cseppenteni, nem muszáj gyümölcslével.
Valamint étkezéssel és azon kívül is bevehető. Tulajdonképpen bármikor. Étkezéssel jobb.
BocsiViki Flat Belly (1)
Igen, semmi akadálya.
Emóció 7.84 Élőflórás Étrend-Kiegészítő Ital (2)
Emócióval együtt szedve székrekedéses esetekben inkább az Arabino-X-immunorost-komplexet javasoljuk.
Valamint próbáljon ki egy bélmozgást fokozó komplexet is, pl. gyógyszertári Iberogast – tájékoztatója szerint. De nyugodtan használhatja a GAL Bimuno flórarostot is.
Freyagena Arabino-X-immunorost-komplex (5)
A Bio-immuno komplex is tökéletes e célból.
2 heti adag a Fito SIB(OX) 3, napi 2×1 közvetlenül főétkezés előtt – ez egy kúra. Ebben a két hétben érdemes emellé toxinkötőt is szednie (aktív szén vagy zeolit-por) – kb. 1,5 órára mindentől (étkezés, étrendkiegészítő).
Emellett már szedheti folyamatosan a PRE- és PRObiotikumot is, majd azokat tovább (akár hosszú hónapokig).
Javasoljuk, hogy az Alacsony FODMAP-étrend című könyvünket is szerezze be (Bartha-Mezei). És igen, a CN-X Lacto7 használható hisztaminózis esetén.
A Freyagena Arabino-X-immunorost mellé nem szükséges a Freyagena Bio-immunorostkomplex is, elegendő az egyik. A GAL-Bimuno mellé 1 adag, azaz kb. 4 gramm elegendő az Arabino-X-ből. 1 x 1 Arktisz jódot javaslunk reggeli vagy ebéd mellé (a szelén is fontos).
Tulajdonképpen bármeddig szedhető.
Kúraszerűen min. 6 hetet, kb. 2 zacskót javaslunk.
IBS esetén megfelelő mind az ARABINO-X, mind a BIO-IMMUNO. Nyugodtan összekeverheti fél-egy gramm myo-inositol porral/nap.
Ha vannak emésztési vagy még meg nem oldott endometriózishoz köthető panaszai, akkor további komplex termékek választása előtt kérjen inkább egy kontroll konzultációt, hogy pontosan rálássunk újra az esetére.
Freyagena Balance Arktisz Jód (5)
Igen, lehet.
Megelőzési céllal C-vitamin, pl. Szentgyörgyi Albert féle; Magnézium-malát, biszglicinát, laktát vagy citrát.
Hashimoto esetén szelén mindenképpen (pl. Iqon Trace) és szoptatás alatt fontos a jód is, igyenkor szükséges Hashimoto esetén is, kell az emlők mirigyrendszereihez. Illetve D3-K komplex.
Ha nem fogyaszt elég édesvízi vagy tengeri halat, akkor szoptatás miatt halolaj, pl. GAL sima halolaj.
Sajnos konkrétan, pontosan erre irányuló kutatási eredményeket nem ismerünk, de az összetevők alapján nincs akadálya egy próbát tenni, mert működhet.
Kényszerek kapcsán a legfontosabb egy magas omega-3-tartalmú, mindenképpen gluténmentes mediterrán jellegű étrendet (tengeri herkentyűkkel, belsőségekkel és csontlevessel) tartani, valamint elsők között szedni:
- kis dózisú (NEM gyógyszer) Lítium: https://hu.iherb.com/pr/life-extension-lithium-1-000-mcg-100-vegetarian-capsules/100435
- Magnézium: legjobb lenne magnézium-taurát.
- És jód is, napi min. 1×1 reggelire/ebédre.
A Freyagena Arabino-X-immunorost mellé nem szükséges a Freyagena Bio-immunorostkomplex is, elegendő az egyik. A GAL-Bimuno mellé 1 adag, azaz kb. 4 gramm elegendő az Arabino-X-ből. 1 x 1 Arktisz jódot javaslunk reggeli vagy ebéd mellé (a szelén is fontos).
Pótolja ki a (myo?)-inositolt a Femme INOSITOL-lal 1×1.
Minden másnap 2 db Arktisz jódot szedjen.
Irasson fel esetleg metformint is.
A többi alapvetően jó. Így látatlanban.
Külső használatra nincsenek termékeink.
Belsőleg várandósság alatt Bartha-Fucoidan 1×1, Arktisz jód 1×1 és Pre-Pro pakk javasolható ez esetben.
Freyagena Balance Bartha DOPA (7)
Igen, szedhető.
Még “nagy” szakmai Parkinson-os oldalak is említik az esetleges jótékony hatását, valamint konkrét orvosi tanulmányok is vannak a témában: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/31145971/
Tehetnek vele 1 dobozzal egy próbát.
Ha esetleg nem válna be, a Bartha DOPA működhet.
Magnézium valóban fontos, érdemes lenne a jövőben laborban minimum pajzsmirigy vizsgálatot, B12-, vas-transzferrin-ferritin- és homocisztein-szintet is nézetni.
Sajnos konkrétan, pontosan erre irányuló kutatási eredményeket nem ismerünk, de az összetevők alapján nincs akadálya egy próbát tenni, mert működhet.
Kényszerek kapcsán a legfontosabb egy magas omega-3-tartalmú, mindenképpen gluténmentes mediterrán jellegű étrendet (tengeri herkentyűkkel, belsőségekkel és csontlevessel) tartani, valamint elsők között szedni:
- kis dózisú (NEM gyógyszer) Lítium: https://hu.iherb.com/pr/life-extension-lithium-1-000-mcg-100-vegetarian-capsules/100435
- Magnézium: legjobb lenne magnézium-taurát.
- És jód is, napi min. 1×1 reggelire/ebédre.
Szabad, igen.
A labordokumentumok alapján kevesebb, mint 3-4 mg koffein van 1db termékben (1 kapszulában), ez jóval kevesebb, mint egy koffeinmentes kávé.
És igen, alacsony DAO-enzim szinttel szedhető, eleve a szimpatikus-paraszimpatikus idegrendszer egyensúlyát segíti.
Igen, ekkor már szedhető.
Igen, nagyon hatásos! Vannak róla konkrét klinikai tanulmányok: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/27396868/
8 hét után hatott legjobban ebben a vizsgálatban.
Mivel élelmi anyag kivonata és magnézium, így folyamatosan is szedhető. Általában 1×1 vagy 2×1 a napi adag, étkezések között vagy kávé/ tea fogyasztása előtt.
Alvásjavítás céljából 1×1 lefekvés előtt 1-2 órával, ekkor érdemes kiegészíteni glicinnel és kollagénnel (ezeket vacsora után).
Freyagena Balance Bartha Fucoidan (12)
Adható, igen. 1 x 1 adagolás, étkezéssel.
A kivonat 85% poliszacharid, azonban barna moszatot is tartalmaz.
Érzékenység esetén (tehát NEM valódi allergia esetén) lehet vele tenni egy próbát, a Fucoidan (mint hatóanyag) “allergiás reakciók” ellen hat, támogatja az immuntoleranciát.
Igen, de a Bartha Fucoidan-t ilyenkor 2 naponta, 1×1 is elegendő.
Lehet, igen.
Egészítse ki esetleg 1 adag Laktoferrinnel is.
Igen, erről több publikáció is beszámol:
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0141813020346146
Adható, igen.
Adható. Kezdjék fél adaggal.
Mindegyik részre a válasz: igen.
Nem adható még a Fito SIBOX3.
Bartha-Fucoidan és GAL Laktoferrin 1-2 adag javasolható erre a célra.
Külső használatra nincsenek termékeink.
Belsőleg várandósság alatt Bartha-Fucoidan 1×1, Arktisz jód 1×1 és Pre-Pro pakk javasolható ez esetben.
1 x 1 Bartha Fucoidan és 1 x 1 YiYa quercetin+bromelain.
Hivatalosan 3 éves kor alatt csak külön engedéllyel rendelkező étrend-kiegészítő kínálható. Azonban a Fucoidan egy élelmi anyag, hínár és moszat formájában sok van belőle az étrendben, elsősorban a távol-keleti országokban.
3 naponta 1×1 adható főétkezéssel. Nyugodtan kibontható a kapszulából, az íze azonban nem kellemes (rizstejbe vagy kevés narancslébe működhet).
Freyagena Balance Bartha Mg2+ (magnézium-malát) (1)
Szedjen még napi két adagot a GAL Titok Halkollagén+MSM kombóból.
Több magnéziumot: min. 2×1 Bartha magnézium-malát.
Ha fogyaszt kemény sajtokat (sok kalcium), akkor egy extra adag GAL K-komplexet is.
És egy pár hónapig ebből, napi 6-8 csepp (ez nincsen még nálunk a webshopban): https://hu.iherb.com/pr/biosil-ch-osa-advanced-collagen-generator-1-fl-oz-30-ml/23158
Freyagena Balance CN-X Lacto 7 Probiotikum (19)
YiYa Saccharomyces boulardii: 1 dobozzal 1×1.
CN-X Lacto7: 2×1. Min. 1 dobozzal.
Nagyon ritkán előfordulhat hasmenéses panasz (die off reakció). Normálisnak nem tekintjük.
Szedjen mellé prebiotikumot, Freyagena Bio-immuno.
Ha a panasz pár napon belül nem rendeződik, hidrogén kilégzési teszt javasolt LAKTULÓZZAL.
A hisztaminózis önmagában nem diagnózis, fontos lenne (akár) hozzánk eljönni egy LAKTULÓZ kilégzési tesztre.
Különben a GAL Bimuno és a CN-X LACTO7 javasolható, esetleg 2 hétig 2×1 ALLIMAX főétkezés előtt közvetlenül.
Természetesen, az üzem is.
Az említett törzsek jellemzően azért jól kutatottak és publikáltak, mert a BioGaia csecsemőnek és várandós/szoptatós anyáknak is adja ezeket. Ezek a felhasználási módok teljesen más követelményeket támasztanak.
Az 1E1 is genetikailag szekvenált és bizonyítottan FDA GRAS törzs, azaz generally recognised as safe. Megbízható, dán gyártótól származik. Állatgyógyászati kísérletek különben vannak vele.
A termék teljesen tejmentes.
Az üzem is teljesen tejmentes.
És igen, kibontva akár gyermek is kaphatja (hivatalosan 3 éves kortól).
2 heti adag a Fito SIB(OX) 3, napi 2×1 közvetlenül főétkezés előtt – ez egy kúra. Ebben a két hétben érdemes emellé toxinkötőt is szednie (aktív szén vagy zeolit-por) – kb. 1,5 órára mindentől (étkezés, étrendkiegészítő).
Emellett már szedheti folyamatosan a PRE- és PRObiotikumot is, majd azokat tovább (akár hosszú hónapokig).
Javasoljuk, hogy az Alacsony FODMAP-étrend című könyvünket is szerezze be (Bartha-Mezei). És igen, a CN-X Lacto7 használható hisztaminózis esetén.
Adható neki a termék, a PRE-PRO Pakkunkat javasoljuk: https://nutribalance.hu/termek/pre-pro-pakk/
Nem ismerünk ilyen mellékhatást a konkrét termék kapcsán. Minden probiotikum okozhat panaszt bizonyos érzékenységek kapcsán, de az jellemzően pár nap után jelentkezik már.
Próbálja ki az étkezési utáni panaszaira az Iberogast-ot.
Szedheti a Gyermek, akár a PROGASTRO KID Juniorral felváltva.
Szedhetőek együtt is, igen.
Ez esetben egy főétkezés előtt 1 x 2 GAL Borsmenta, egy másik főétkezés előtt pedig 1×1 Fito SIBOX3 javasolt. Maximális 3 hétig első körben.
Zeolit-por és/vagy aktív szén javasolt a fenti kúra során.
Ezt és/vagy CN-X LACTO7 lehet, igen.
Nem biztos, hogy önmagában viszont beválik SIBO esetén.
Igen, mindkettő esetében.
A Bioaktív IR rostkomplex napi adagja 2 x 1 púpos kiskanál, amit vízben kell elkeverni és főétkezés előtt elfogyasztani.
A Fito SIB(OX) 3 kúra jelleggel alkalmazandó 15 napig, napi 2 x 1 mennyiségben, étkezés előtt 30 perccel.
A Lacto7 probitikumból 1×1 javasolt lefekvés előtt. Fontos, hogy a FitoSibox kúra alatt időben távolabb legyen ez a két készítmény, tehát vegye be a FitoSibox-ot reggeli és ebéd előtt.
A GAL Multivitamin adagolása a termék leírása alapján történik, a nap első felében javasolt használni, tehát reggeli és/vagy ebéd után.
A CN-X Lacto7 pontosan ilyen.
2 x 1, reggel éhgyomorra és evés után.
Érdemes prebiotikumot is szedni, pl. Bio-immuno.
Mindkét említett probiotikum különben jó választás, biztonsággal szedhetőek.
Adagolást illetően a prebiotikum legjobb reggel éhgyomorra, 1 adag. Lehet azonban este is egyszerre szedni őket.
Igen, fogyasztható.
A Fito SIBOX3 miatt nem, azt nem szabad. A másik kettőt terméket szabadna.
Freyagena Balance Femme INOSITOL+ (D-chiro-inositol) (5)
Ebben a termékben D-chiro-inositol van.
Myo-inositolt a Freyagena Bioaktív-IR komplex tartalmaz.
Igen, lehet.
Hamarosan speciális Berberin-komplex is kapható lesz nálunk.
Pótolja ki a (myo?)-inositolt a Femme INOSITOL-lal 1×1.
Minden másnap 2 db Arktisz jódot szedjen.
Irasson fel esetleg metformint is.
A többi alapvetően jó. Így látatlanban.
Femme Inositol+ szedhető, a YiYa komplexet ebben az időszakban nem javasoljuk már.
Szedhető, szükség viszont csak túlsúlyos terhességi cukorbetegség esetén lehet rá, napi fél kapszula – kibontható, kellemes édes-gyömbéres az íze.
Freyagena Balance Fito SIB(OX) 3 (13)
Érdemes lenne a könyv segítségével kipróbálnia az alacsony FODMAP-étrendet is, ha még ez nem merült volna fel.
Nem javasoljuk 1,5 hónapnál napi 1×1 adagban hosszabb ideig szedni a Fito SIB(OX) 3-at, habár többször kiderült, hogy sokan szedték hónapokon át. Mindenképpen szükséges legalább 1,5 hónap szünetet is tartani.
Magunk ellen beszélünk, de elvileg kutatásokkal igazoltan több ideig szedhető ez: https://schwabe.hu/termekek/gastropan/a-gastropan-olyan-fitoterapias-gyogyszer-melynek-hatoanyagai
Jóval gyengébb is, így 2 havonta csinálható 1 doboznyi kúra Fito SIB(OX) 3: 2×1.
2 heti adag a Fito SIB(OX) 3, napi 2×1 közvetlenül főétkezés előtt – ez egy kúra. Ebben a két hétben érdemes emellé toxinkötőt is szednie (aktív szén vagy zeolit-por) – kb. 1,5 órára mindentől (étkezés, étrendkiegészítő).
Emellett már szedheti folyamatosan a PRE- és PRObiotikumot is, majd azokat tovább (akár hosszú hónapokig).
Javasoljuk, hogy az Alacsony FODMAP-étrend című könyvünket is szerezze be (Bartha-Mezei). És igen, a CN-X Lacto7 használható hisztaminózis esetén.
Szedjen 2 x 1-et a Fito SIB(OX) 3, 1 dobozzal.
Érdemes szedni mellé pre és esetleg probiotikumot is, pl. PRE-PRO pakk.
Az Mucoe VENTRIX szedhető tovább, 2 x 1 főétkezéssel, mikor fehérjét fogyaszt.
Van vele célzott tapasztalatunk, több százan szedték már a készítményt, valamint mi magunk is végzünk heti szinten H2 kilégzési teszteket. A tapasztalok jók.
Ettől nyugodtan kezdheti a kúrát akár a Normixszal is.
Nem adható még a Fito SIBOX3.
Bartha-Fucoidan és GAL Laktoferrin 1-2 adag javasolható erre a célra.
Fennálló gastritis esetén NEM javasoljuk.
Szedhetőek együtt is, igen.
Ez esetben egy főétkezés előtt 1 x 2 GAL Borsmenta, egy másik főétkezés előtt pedig 1×1 Fito SIBOX3 javasolt. Maximális 3 hétig első körben.
Zeolit-por és/vagy aktív szén javasolt a fenti kúra során.
A doboz tartalma szándékosan 30 darab.
1 normál kúra 15 nap 2×1, vagy max. 3 hétig lehet szedni 3×1.
A Bioaktív IR rostkomplex napi adagja 2 x 1 púpos kiskanál, amit vízben kell elkeverni és főétkezés előtt elfogyasztani.
A Fito SIB(OX) 3 kúra jelleggel alkalmazandó 15 napig, napi 2 x 1 mennyiségben, étkezés előtt 30 perccel.
A Lacto7 probitikumból 1×1 javasolt lefekvés előtt. Fontos, hogy a FitoSibox kúra alatt időben távolabb legyen ez a két készítmény, tehát vegye be a FitoSibox-ot reggeli és ebéd előtt.
A GAL Multivitamin adagolása a termék leírása alapján történik, a nap első felében javasolt használni, tehát reggeli és/vagy ebéd után.
Sajnos nem szedhető.
A kontaminált vékonybél szindróma önmagában nem oldható meg étrend-kiegészítők szedésével!
De a Freyagena Fito SIB(ox)3 például erre van.
Nem tekintünk semmi ilyet normálisnak. Ritkán előfordulhat.
Érdemes ilyenkor toxinkötőt szedni a Fito SIB(ox)3 kúra mellett, pl. aktív szén vagy zeolit.
Fennálló panaszok esetén érdemes hidrogén kilégzési tesztet végeztetni laktulózzal, e pozitivitás mellett jellemzőek összetett panaszok.
A Fito SIBOX3 miatt nem, azt nem szabad. A másik kettőt terméket szabadna.
Freyagena Balance Forte Boswellex (4)
Különösen elővigyázatosan kell alkalmazni a tömjén tartalmú készítményeket:
- gastritisben vagy erozív GERD-ben szenvedő betegeknél, mivel a tömjén használata önmagában is képes enyhe refluxot vagy epigastricus fájdalmat előidézni,
- azon betegeknél, akik a CYP 450 enzim által metabolizált gyógyszereket szednek, mivel a tömjén potens inhibitora ezen enzimnek,
- májkárosodástól vagy beszűkült májfunkciótól szenvedő betegeknél,
- gyermekeknél 15 év alatt, mivel a biztonságos alkalmazhatóságra és toxicitásra vonatkozóan nem áll rendelkezésre elegendő adat,
- várandósság ideje,
- szoptatás ideje alatt a fent említett okokból kifolyólag szintén nem javasolható a szedése,
- szedatívumok szedése esetén, mivel a tömjén mézgás gyantája felerősítette ezek hatását korábbi állatkísérletekben.
Nincs akadálya kipróbálni.
NEM szedhető várandósság és szoptatás alatt.
Freyagena Balance Fulvo Cordyceps (2)
Igen, szedhető.
Ezeket szabad, igen.
A várandósság során a Fulvo-Cordyceps elhagyandó.
Myo-inositol mellett fogyasszon több tojássárgáját.
Freyagena Balance Iqon Trace(M) - Nyomelemek (3)
Igen, alkalmas. 2 naponta 1×1, főétkezéssel.
C-vitamin szedése is fontos ilyenkor, valamint rezet is érdemes, pl. ugyancsak 2 naponta 1×1 Freyagena Iqon Trace.
Később érdemes ferritin szintet is nézetni.
Igen, lehet.
Megelőzési céllal C-vitamin, pl. Szentgyörgyi Albert féle; Magnézium-malát, biszglicinát, laktát vagy citrát.
Hashimoto esetén szelén mindenképpen (pl. Iqon Trace) és szoptatás alatt fontos a jód is, igyenkor szükséges Hashimoto esetén is, kell az emlők mirigyrendszereihez. Illetve D3-K komplex.
Ha nem fogyaszt elég édesvízi vagy tengeri halat, akkor szoptatás miatt halolaj, pl. GAL sima halolaj.
Amennyiben valóban ételALLERGIÁJA van (IgE), akkor sajnos nem.
Ha ételINTOLERANCIÁJA van (IgG), akkor igen.
Kapható nálunk hipoallergén rostkeverék (Freyagena Bio-immuno) és külön myo-inositol por is, kiválóan össze tudja keverni őket mondjuk egy kis homoktövis-direktlével.
IR esetén érdemes kiegészíteni krómmal is, intoleranciák esetén esetleg élesztőmentessel.
Freyagena Balance Mucoe Ventrix (7)
Sajnos ezt pontosan lehetetlen megmondani.
Kiváló minőségű dán sertésgyomornedv-kivonat. (Tehát állati eredetű.)
A savas illat normális, gyomor sósav-pepszint tartalmaz a termék.
Csomósodásról küldjön esetleg egy képet.
Ilyen előfordulhat, igen.
Oka az antiperisztaltika, azaz a renyhe gyomorürülés, gyenge motilitás. Ez a SIBO egyik oka. Tehát a panaszt maga a SIBO okozza. Jellemzően idegrendszeri alapú, “ideges gyomorként” becézi az orvosi és gyógyszerészeti szakirodalom. A X. agyideg, azaz bolygóideg érintettségét veti fel.
Próbálja ki az Iberogast-ot és fogyasszon rendszeresen gyömbért.
Esetleg olvassa el az Alacsony FODMAP-étrend című könyvet.
Szedjen 2 x 1-et a Fito SIB(OX) 3, 1 dobozzal.
Érdemes szedni mellé pre és esetleg probiotikumot is, pl. PRE-PRO pakk.
Az Mucoe VENTRIX szedhető tovább, 2 x 1 főétkezéssel, mikor fehérjét fogyaszt.
Igen, javasolt.
2 főétkezés közben (egy korty vízzel) X 1. Ha így is megmaradna ez a panasz, kipróbálható még az Iberogast is (gyógyszertárakban kapható).
A 2. és 3. igen.
Az 1. hivatalosan nem ajánlható várandósság alatt sajnos (pedig sokaknak szükséges lenne egy kis Betaine HCL és pepszin).
Freyagena Bio-immunorost-komplex (13)
A Bio-immuno komplex is tökéletes e célból.
Nagyon ritkán előfordulhat hasmenéses panasz (die off reakció). Normálisnak nem tekintjük.
Szedjen mellé prebiotikumot, Freyagena Bio-immuno.
Ha a panasz pár napon belül nem rendeződik, hidrogén kilégzési teszt javasolt LAKTULÓZZAL.
Csak az első kérdést tudjuk érdemben megválaszolni, a másik nem elég pontos ebben a formában és összetett (konkrétan milyen étrendkiegészítők?).
Bio-immuno: 1 adagot reggel éhgyomorra érdemes, többit bármikor étkezések környékén.
Igen, fogyasztható.
A Freyagena Bio-immunorostkomplex PREbiotikum, azaz egy az egyben PRObiotikum nem váltható ki vele. Tehát probiotikum mellett szedhető (vagy ha mégsincs szükség probiotikumra). A termék adható 3 éves gyermeknek, 2 x fél-1 adag, azaz kb. min. 2 x 2 gramm (púpos mokkáskanál). Ételbe tehető, igen. És bármeddig alkalmazható, élelmi anyag.
Az Enterol-t érdemes beszedni a Freyagena Bio-immuno mellett. Mellé pedig a BioGaia junior cseppek működhetnek még. Idehaza nem ismerünk sok könnyen beszerezhető és megfelelő mennyiségű, eleve por alakú, íztelen probiotikumot. Valamint probiotikum meleg ételbe/italba nem tehető (a PREbiotikumok igen).
2 heti adag a Fito SIB(OX) 3, napi 2×1 közvetlenül főétkezés előtt – ez egy kúra. Ebben a két hétben érdemes emellé toxinkötőt is szednie (aktív szén vagy zeolit-por) – kb. 1,5 órára mindentől (étkezés, étrendkiegészítő).
Emellett már szedheti folyamatosan a PRE- és PRObiotikumot is, majd azokat tovább (akár hosszú hónapokig).
Javasoljuk, hogy az Alacsony FODMAP-étrend című könyvünket is szerezze be (Bartha-Mezei). És igen, a CN-X Lacto7 használható hisztaminózis esetén.
Kiválóan szedhető alapvetően, igen!
Amennyiben nem segít, esetleg panaszt vált ki a Freyagena Bio-immuno és Herbafulvo együttes alkalmazása, akkor javasolt elvégeztetnie egy LAKTULÓZ kilégzési tesztet (a mi központunkban is van erre lehetőség).
Adható, és szedhető együtt.
IBS esetén megfelelő mind az ARABINO-X, mind a BIO-IMMUNO. Nyugodtan összekeverheti fél-egy gramm myo-inositol porral/nap.
Ha vannak emésztési vagy még meg nem oldott endometriózishoz köthető panaszai, akkor további komplex termékek választása előtt kérjen inkább egy kontroll konzultációt, hogy pontosan rálássunk újra az esetére.
A 2. és 3. igen.
Az 1. hivatalosan nem ajánlható várandósság alatt sajnos (pedig sokaknak szükséges lenne egy kis Betaine HCL és pepszin).
Nem tekintünk semmi ilyet normálisnak. Ritkán előfordulhat.
Érdemes ilyenkor toxinkötőt szedni a Fito SIB(ox)3 kúra mellett, pl. aktív szén vagy zeolit.
Fennálló panaszok esetén érdemes hidrogén kilégzési tesztet végeztetni laktulózzal, e pozitivitás mellett jellemzőek összetett panaszok.
A Fito SIBOX3 miatt nem, azt nem szabad. A másik kettőt terméket szabadna.
A fenti összefüggések és a szedett termékek fényében, szakmai szempontból ilyen eltérést esetleg az okozhat, ha valaki vashiányos vérszegénység esetén kezdete szedni a GAL Babavárót.
Ellenőriztetni kell a vasháztartást: véralkotók, vas, transzferrin, ferritin (ez utóbbi nagyon fontos).
Freyagena Bioaktív-IR-rostkomplex (9)
Igen, fogyasztható.
Sertés.
Minden 8,7 grammnyi adag 2,5 gramm kollagén fehérjét és 4,5 gramm élelmi rostot (ez szénhidrát) biztosít. Azaz ennyi a fehérje és szénhidrát tartalma.
Az inozitol egy cukoralkohol jellegű vitamin, energiatartalma nincsen.
A termék zsírokat nem tartalmaz.
Amennyiben valóban ételALLERGIÁJA van (IgE), akkor sajnos nem.
Ha ételINTOLERANCIÁJA van (IgG), akkor igen.
Kapható nálunk hipoallergén rostkeverék (Freyagena Bio-immuno) és külön myo-inositol por is, kiválóan össze tudja keverni őket mondjuk egy kis homoktövis-direktlével.
IR esetén érdemes kiegészíteni krómmal is, intoleranciák esetén esetleg élesztőmentessel.
Erre a nagy IR-csomag lenne.
De minimum a Freyagena Bioaktív-IR rostkomplex és a YiYa cink-réz-króm komplex javasolt.
A Bioaktív IR rostkomplex napi adagja 2 x 1 púpos kiskanál, amit vízben kell elkeverni és főétkezés előtt elfogyasztani.
A Fito SIB(OX) 3 kúra jelleggel alkalmazandó 15 napig, napi 2 x 1 mennyiségben, étkezés előtt 30 perccel.
A Lacto7 probitikumból 1×1 javasolt lefekvés előtt. Fontos, hogy a FitoSibox kúra alatt időben távolabb legyen ez a két készítmény, tehát vegye be a FitoSibox-ot reggeli és ebéd előtt.
A GAL Multivitamin adagolása a termék leírása alapján történik, a nap első felében javasolt használni, tehát reggeli és/vagy ebéd után.
Semmiféle apró magvat nem tartalmaz a termék.
A rostok a gyomorban nem oldódnak, a bélben oldódnak.
A 2. és 3. igen.
Az 1. hivatalosan nem ajánlható várandósság alatt sajnos (pedig sokaknak szükséges lenne egy kis Betaine HCL és pepszin).
Ezt pont lehet, igen.
Freyagena Cocos-Iso (1)
Lehet nyugodtan bármely saját folyadékba cseppenteni, nem muszáj gyümölcslével.
Valamint étkezéssel és azon kívül is bevehető. Tulajdonképpen bármikor. Étkezéssel jobb.
Freyagena Myo-Inozitol (8)
Ebben a termékben D-chiro-inositol van.
Myo-inositolt a Freyagena Bioaktív-IR komplex tartalmaz.
Egy normál adag 2 gramm, igen.
A myo-inositol por könnyű alapanyag, 2 gramm kb. egy normál/csapott teáskanálnyi.
Ez a mennyiség kb. egy közepes-púposabb mokkáskanál.
Teljesen pontosan ezzel az adagolókanállal, konkrétan az 5 ml-essel (azaz a második): https://www.ikea.com/hu/hu/p/vardagen-merokanal-5-db-os-szett-60324723/
1 csapott kanálnyi 2 gramm a myo-inositolból.
Egy normál teáskanál esetén csapott.
Ezeket szabad, igen.
A várandósság során a Fulvo-Cordyceps elhagyandó.
Myo-inositol mellett fogyasszon több tojássárgáját.
Igen, lehet.
Hamarosan speciális Berberin-komplex is kapható lesz nálunk.
Pótolja ki a (myo?)-inositolt a Femme INOSITOL-lal 1×1.
Minden másnap 2 db Arktisz jódot szedjen.
Irasson fel esetleg metformint is.
A többi alapvetően jó. Így látatlanban.
IBS esetén megfelelő mind az ARABINO-X, mind a BIO-IMMUNO. Nyugodtan összekeverheti fél-egy gramm myo-inositol porral/nap.
Ha vannak emésztési vagy még meg nem oldott endometriózishoz köthető panaszai, akkor további komplex termékek választása előtt kérjen inkább egy kontroll konzultációt, hogy pontosan rálássunk újra az esetére.
Freyagena Prebio C-3.6 (2)
Ugyancsak savmentes (azaz gyomorkímélő) C-vitamin alternatíva a Freyagena Prebio-C (élelmi rostokkal és Cordyceps gyógynövény-gombával dúsítva).
Magnézium pótlására a Magne-C eddig sem volt maradéktalanul alkalmas.
GAL Biocurcumin+ Forte (1)
Szedhető, konkrétan még segíthet is.
1×1 Bartha Fucoidant is javaslunk az immunregeneráció végett.
GAL Borsmentaolaj (2)
Szedhetőek együtt is, igen.
Ez esetben egy főétkezés előtt 1 x 2 GAL Borsmenta, egy másik főétkezés előtt pedig 1×1 Fito SIBOX3 javasolt. Maximális 3 hétig első körben.
Zeolit-por és/vagy aktív szén javasolt a fenti kúra során.
Ez esetben jellemzően 2 x 1 vagy legfeljebb 2 x 2. Egyfolytában 2, maximum 3 hétig.
Érdemes mellé szedni IBS-re specializált prebiotikumokat is, pl. Freyagena Bio-immuno.
GAL Csirkeporc-komplex (1)
Ezt lehet, igen.
GAL Flóra rost-komplex (2)
A hisztaminózis önmagában nem diagnózis, fontos lenne (akár) hozzánk eljönni egy LAKTULÓZ kilégzési tesztre.
Különben a GAL Bimuno és a CN-X LACTO7 javasolható, esetleg 2 hétig 2×1 ALLIMAX főétkezés előtt közvetlenül.
Emócióval együtt szedve székrekedéses esetekben inkább az Arabino-X-immunorost-komplexet javasoljuk.
Valamint próbáljon ki egy bélmozgást fokozó komplexet is, pl. gyógyszertári Iberogast – tájékoztatója szerint. De nyugodtan használhatja a GAL Bimuno flórarostot is.
GAL K2+D3 (1)
Összetételben látható, hogy K-vitaminból dupla dózist tartalmaz a forte.
GAL Laktoferrin plus (3)
Lehet, igen.
Egészítse ki esetleg 1 adag Laktoferrinnel is.
Nem adható még a Fito SIBOX3.
Bartha-Fucoidan és GAL Laktoferrin 1-2 adag javasolható erre a célra.
Igen, több benne a “tej”-tejszármazék. Tejfehérje-allergiásoknak nem ajánlott.
Vashiány orvoslására nem igazán alkalmas, viszont egy kiváló és sokrétű immunregeneráló, bélfal-regeneráló hatóanyag.
GAL Magne-C (1)
Ugyancsak savmentes (azaz gyomorkímélő) C-vitamin alternatíva a Freyagena Prebio-C (élelmi rostokkal és Cordyceps gyógynövény-gombával dúsítva).
Magnézium pótlására a Magne-C eddig sem volt maradéktalanul alkalmas.
GAL Magnézium-biszglicinát (1)
Be lehet, de azért ne teljesen egyszerre a biztonság kedvéért.
1 vagy 2 szem ajánlott. Napközben is érdemes 1-1 magnéziumot szedni.
GAL Multivitamin [30+60+30] (2)
Sajnos ezek a panaszok a GAL multivitaminok esetében bizonyos esetekben előfordulnak. Pontos oka nem ismert, de SIBO-ban nem ritka.
Javasoljunk a Bartha magnézium-malát kipróbálását. Emellett szedje a YiYa termékeket külön: jód-szelén, cink-réz-nyomelemek (vagy pár hét múlva az új, saját élesztőmentes nyomelem-komplexünket), GAL D3-K és mondjunk 1×1 Life Extension B-komplex.
A Bioaktív IR rostkomplex napi adagja 2 x 1 púpos kiskanál, amit vízben kell elkeverni és főétkezés előtt elfogyasztani.
A Fito SIB(OX) 3 kúra jelleggel alkalmazandó 15 napig, napi 2 x 1 mennyiségben, étkezés előtt 30 perccel.
A Lacto7 probitikumból 1×1 javasolt lefekvés előtt. Fontos, hogy a FitoSibox kúra alatt időben távolabb legyen ez a két készítmény, tehát vegye be a FitoSibox-ot reggeli és ebéd előtt.
A GAL Multivitamin adagolása a termék leírása alapján történik, a nap első felében javasolt használni, tehát reggeli és/vagy ebéd után.
GAL Multivitamin [50 adag] (2)

GAL Sensoril® Ashwagandha (2)
Szabad, igen.
Szedhető, azonban a több adaptogén gyógynövény nem feltétlenül jobb is.
Azaz egyszerre dupla adag Ashwagandha-tól nem feltétlenül leszünk nyugodtabbak (mindkét készítmény nagy hatóanyag-tartalmú). Inkább 1 adag reggel, 1 adag még délelőtt.
GAL TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (2)
1 adagot szedhet, igen.
Szedjen még napi két adagot a GAL Titok Halkollagén+MSM kombóból.
Több magnéziumot: min. 2×1 Bartha magnézium-malát.
Ha fogyaszt kemény sajtokat (sok kalcium), akkor egy extra adag GAL K-komplexet is.
És egy pár hónapig ebből, napi 6-8 csepp (ez nincsen még nálunk a webshopban): https://hu.iherb.com/pr/biosil-ch-osa-advanced-collagen-generator-1-fl-oz-30-ml/23158
GAL+ Babaváró (1)
A fenti összefüggések és a szedett termékek fényében, szakmai szempontból ilyen eltérést esetleg az okozhat, ha valaki vashiányos vérszegénység esetén kezdete szedni a GAL Babavárót.
Ellenőriztetni kell a vasháztartást: véralkotók, vas, transzferrin, ferritin (ez utóbbi nagyon fontos).
GAL+ Multivitamin (1)
Sajnos ezek a panaszok a GAL multivitaminok esetében bizonyos esetekben előfordulnak. Pontos oka nem ismert, de SIBO-ban nem ritka.
Javasoljunk a Bartha magnézium-malát kipróbálását. Emellett szedje a YiYa termékeket külön: jód-szelén, cink-réz-nyomelemek (vagy pár hét múlva az új, saját élesztőmentes nyomelem-komplexünket), GAL D3-K és mondjunk 1×1 Life Extension B-komplex.
GlobiFer Forte tabletta-40db (2)
Igen, alkalmas. 2 naponta 1×1, főétkezéssel.
C-vitamin szedése is fontos ilyenkor, valamint rezet is érdemes, pl. ugyancsak 2 naponta 1×1 Freyagena Iqon Trace.
Később érdemes ferritin szintet is nézetni.
100-ból 5-10 vashiányos esetben szükséges és indokolt a körültekintő, megfelelő vaspótlás, akár ennek a terméknek a segítségével.
Gyakran feltett kérdések (12)
Jól ismerjük Fülöp Vilmos doktor úr vonatkozó javaslatait.
Vékony testalkat mellett valóban kontraindikált lehet tartósan 100-120 mcg/napnál több króm szedése.
A vanádium viszont Európában hivatalosan nem gyártható és nem forgalmazható, kivéve olyan őskövület termékek, mint a Béres-csepp (ebben viszont jóval kevesebb a vanádium).
Arany középútként azt javasoljuk, hogy szedjen fél adagot a doktor úr által javasolt termékből.
Célzottan javasoljuk a Pre-Pro pakkunkat: https://nutribalance.hu/termek/pre-pro-pakk/ Javasoljuk a leírás alapján ezt is: https://nutribalance.hu/termek/now-super-enzymes-90-capsules/ És esetleg olvassa el a könyvünket bélpanaszok ügyben: https://nutribalance.hu/termek/alacsony-fodmap-etrend-elmelet-es-gyakorlat-konyv/
Szedjen még napi két adagot a GAL Titok Halkollagén+MSM kombóból.
Több magnéziumot: min. 2×1 Bartha magnézium-malát.
Ha fogyaszt kemény sajtokat (sok kalcium), akkor egy extra adag GAL K-komplexet is.
És egy pár hónapig ebből, napi 6-8 csepp (ez nincsen még nálunk a webshopban): https://hu.iherb.com/pr/biosil-ch-osa-advanced-collagen-generator-1-fl-oz-30-ml/23158
Pótolja ki a (myo?)-inositolt a Femme INOSITOL-lal 1×1.
Minden másnap 2 db Arktisz jódot szedjen.
Irasson fel esetleg metformint is.
A többi alapvetően jó. Így látatlanban.
A Bioaktív IR rostkomplex napi adagja 2 x 1 púpos kiskanál, amit vízben kell elkeverni és főétkezés előtt elfogyasztani.
A Fito SIB(OX) 3 kúra jelleggel alkalmazandó 15 napig, napi 2 x 1 mennyiségben, étkezés előtt 30 perccel.
A Lacto7 probitikumból 1×1 javasolt lefekvés előtt. Fontos, hogy a FitoSibox kúra alatt időben távolabb legyen ez a két készítmény, tehát vegye be a FitoSibox-ot reggeli és ebéd előtt.
A GAL Multivitamin adagolása a termék leírása alapján történik, a nap első felében javasolt használni, tehát reggeli és/vagy ebéd után.
Amire zselatin van írva, az zselatin is. Nem agar-agar.
Érdemes prebiotikumot is szedni, pl. Bio-immuno.
Mindkét említett probiotikum különben jó választás, biztonsággal szedhetőek.
Adagolást illetően a prebiotikum legjobb reggel éhgyomorra, 1 adag. Lehet azonban este is egyszerre szedni őket.
IBS esetén megfelelő mind az ARABINO-X, mind a BIO-IMMUNO. Nyugodtan összekeverheti fél-egy gramm myo-inositol porral/nap.
Ha vannak emésztési vagy még meg nem oldott endometriózishoz köthető panaszai, akkor további komplex termékek választása előtt kérjen inkább egy kontroll konzultációt, hogy pontosan rálássunk újra az esetére.
https://nutribalance.hu/termek/now-super-enzymes-90-capsules/
2 főétkezéssel X min. 1
Valamint: https://nutribalance.hu/termek/freyagena-balance-bartha-fucoidan/
Napi 1 X 1 főétkezést követően.
Illetve megfontolandó egy “alap” multivitamin napi használata: https://nutribalance.hu/termek/gal-multivitamin-30-adag/ (mellé egy kicsit több extra C-vitaminnal).
Nem tekintünk semmi ilyet normálisnak. Ritkán előfordulhat.
Érdemes ilyenkor toxinkötőt szedni a Fito SIB(ox)3 kúra mellett, pl. aktív szén vagy zeolit.
Fennálló panaszok esetén érdemes hidrogén kilégzési tesztet végeztetni laktulózzal, e pozitivitás mellett jellemzőek összetett panaszok.
Ez egy igen bonyolult kérdés.
A Prevotella copri elsősorban krónikus ízületi gyulladás (RA) kapcsán merül fel, túlzott jelenléte jellemzően az egyoldalú bélflóra és rossz baktériumarányok mellett alakulhat ki.
Publikációkban (amik nagy része állatkísérlet) a prebiotikumok általános előnyeit említik, e tekintetben egy szelektív rost jótékony lehet.
Egy kutatást ismerünk, ahol a “gum acacia” felmerül, ebben pozitívan. (Ezt a szelektív prebiotikumot minden Freyagena rost tartalmazza).
A Prevotella copri kapcsán találkozunk még a Lactobacillus salivarius:
https://nutribalance.hu/termek/freyagena-balance-cn-x-lacto-7/
és Bacillus coagulans jótékony szerepével:
https://nutribalance.hu/termek/terraflora-deep-immune-60-veggie-capsules/
A fenti összefüggések és a szedett termékek fényében, szakmai szempontból ilyen eltérést esetleg az okozhat, ha valaki vashiányos vérszegénység esetén kezdete szedni a GAL Babavárót.
Ellenőriztetni kell a vasháztartást: véralkotók, vas, transzferrin, ferritin (ez utóbbi nagyon fontos).
Instantimmunox Nutri-Kávé (1)
Szoptatás alatt biztonsággal a kávé SEM igazán javallott.
Amennyiben viszont az anyuka eddig is fogyasztott kávét, akkor 1 adag ebből is elfogyasztható.
Várandósság során viszont nem javasoljuk.
IR-csomag (2)
Igen, lehet.
Megelőzési céllal C-vitamin, pl. Szentgyörgyi Albert féle; Magnézium-malát, biszglicinát, laktát vagy citrát.
Hashimoto esetén szelén mindenképpen (pl. Iqon Trace) és szoptatás alatt fontos a jód is, igyenkor szükséges Hashimoto esetén is, kell az emlők mirigyrendszereihez. Illetve D3-K komplex.
Ha nem fogyaszt elég édesvízi vagy tengeri halat, akkor szoptatás miatt halolaj, pl. GAL sima halolaj.
Erre a nagy IR-csomag lenne.
De minimum a Freyagena Bioaktív-IR rostkomplex és a YiYa cink-réz-króm komplex javasolt.
Life Extension Extraordinary Enzymes-Emésztőenzim (1)
Más szénhidrát-emésztő enzimeket tartalmaz, nem amilázt.
Az összetevők direktben nem tartalmaznak tejet, szóját vagy búzát.
Life Extension Melatonin IR/XR (2)
Az IR/XR egy szabadalmaztatott márka melatonin, úgynevezett MicroActive alapanyag. Jellemző különbség, hogy egy gyors felszívódású részt (immediate release, azaz IR) és egy elnyújtott felszívódású részt (eXtended release, azaz XR) kombinálnak a jobb, célzott hatás érdekében.
Kiváló termék a PharmaNord is, a 3 mg-os. Mindenkinek más válik be. 3 mg-os kiszerelést csak gyógyszertárak árulhatnak idehaza. Van, akinek jobb a több hatóanyag. Van, akinek jobb az elnyújtott hatás.
Mind a LIFE Extension, mind a PharmaNord megbízható termékek.
Kiváló a PharmaNord 3 mg-os, mi is tartanánk szívesen. Hivatalosan azonban ennél csak alacsonyabb dózisú lehet, a 3mg-os gyógyszertári verzió.
Az IR/XR egy szabadalmaztatott márka melatonin, úgynevezett MicroActive alapanyag.
Jellemző különbség, hogy egy gyors felszívódású részt (immediate release, azaz IR) és egy elnyújtott felszívódású részt (eXtended release, azaz XR) kombinálnak a jobb, célzott éjszakai hatás érdekében. Tehát azonnali és elnyújtott felszabadulású melatonin egyedülálló 50/50 arányú keveréke ez.
Life Extension Prenatal Advantage Lágyzselé kapszula (1)
Lehet szedni, igen.
Kicsit kevés benne a D3-vitamin és a jód, azt ki szoktuk egészíteni GAL D3-K és Arktisz jóddal.
Life Extension Two-Per-Day 120 db Kapszula (1)
Ez a készítmény kifejezetten ritkán okoz emésztési kellemetlenségeket, más multivitaminok gyakrabban. Nincs benne vas, réz és túl sok niacin vagy cink sem, amik a legjellemzőbb panaszokat okozzák.
Glutén- és tejszármazékokat sem tartalmaz, habár nem szigorúan hipoallergén a gyártó. Mindenképpen főétkezés alatt vegye be. Próbáljon 1 X 1-et vagy 2 X felet szedni.
Ha ez sem válna be, meg lehet próbálni szétosztva szedni a nyomelemeket, a B-vitaminokat és a zsíroldékony vitaminokat.
Life Extension Two-Per-Day 120db Tabletta (1)

Life Extension Two-Per-Day 120db Tabletta-EU (1)

Life Extension Two-Per-Day Multivitamin 60db Kapszula (1)
Ez a készítmény kifejezetten ritkán okoz emésztési kellemetlenségeket, más multivitaminok gyakrabban. Nincs benne vas, réz és túl sok niacin vagy cink sem, amik a legjellemzőbb panaszokat okozzák.
Glutén- és tejszármazékokat sem tartalmaz, habár nem szigorúan hipoallergén a gyártó. Mindenképpen főétkezés alatt vegye be. Próbáljon 1 X 1-et vagy 2 X felet szedni.
Ha ez sem válna be, meg lehet próbálni szétosztva szedni a nyomelemeket, a B-vitaminokat és a zsíroldékony vitaminokat.
Life Extension Two-Per-Day Multivitamin 60db Kapszula EU (1)
Ez a készítmény kifejezetten ritkán okoz emésztési kellemetlenségeket, más multivitaminok gyakrabban. Nincs benne vas, réz és túl sok niacin vagy cink sem, amik a legjellemzőbb panaszokat okozzák.
Glutén- és tejszármazékokat sem tartalmaz, habár nem szigorúan hipoallergén a gyártó. Mindenképpen főétkezés alatt vegye be. Próbáljon 1 X 1-et vagy 2 X felet szedni.
Ha ez sem válna be, meg lehet próbálni szétosztva szedni a nyomelemeket, a B-vitaminokat és a zsíroldékony vitaminokat.
Life Extension Two-Per-Day Multivitamin 60db Tabletta (EU) (1)
Ez a készítmény kifejezetten ritkán okoz emésztési kellemetlenségeket, más multivitaminok gyakrabban. Nincs benne vas, réz és túl sok niacin vagy cink sem, amik a legjellemzőbb panaszokat okozzák.
Glutén- és tejszármazékokat sem tartalmaz, habár nem szigorúan hipoallergén a gyártó. Mindenképpen főétkezés alatt vegye be. Próbáljon 1 X 1-et vagy 2 X felet szedni.
Ha ez sem válna be, meg lehet próbálni szétosztva szedni a nyomelemeket, a B-vitaminokat és a zsíroldékony vitaminokat.
Life Extension Two-Per-Day Tabletták 60db (1)

Neurimmunox Nutri-Kávé (2)
A termék sertéskollagént tartalmaz.
Szoptatás alatt biztonsággal a kávé SEM igazán javallott. Amennyiben viszont az anyuka eddig is fogyasztott kávét, akkor 1 adag ebből is elfogyasztható. Várandósság során viszont nem javasoljuk!
Neurimmunox Nutri-Kávé utántöltő (2)
A termék sertéskollagént tartalmaz.
Szoptatás alatt biztonsággal a kávé SEM igazán javallott. Amennyiben viszont az anyuka eddig is fogyasztott kávét, akkor 1 adag ebből is elfogyasztható. Várandósság során viszont nem javasoljuk!
NORDIC KINGS Gras Fed Marha belsőség mix kapszula (1)
Lehet szedni, igen.
A termék tulajdonképpen funkcionális élelmiszer.
NORDIC KINGS Gras Fed Marhamáj kapszula (2)
Is-is.
Tartalmaz vasat, azaz alkalmas, de mivel vasra nem standardizált célzottan, ez nem 1000%.
Komoly és tartós vashiány esetén ezt javasoljuk mellé: https://pingvinpatika.hu/globifer-forte-vastartalmu-tabletta-40x
Lehet szedni, igen.
A termék tulajdonképpen funkcionális élelmiszer.
NOW Colostrum 500 mg - 120 Veg Capsules (1)
Igen, több benne a “tej”-tejszármazék. Tejfehérje-allergiásoknak nem ajánlott.
Vashiány orvoslására nem igazán alkalmas, viszont egy kiváló és sokrétű immunregeneráló, bélfal-regeneráló hatóanyag.
NOW Indole-3-Carbinol (I3C) 200 mg - 60 Veg Capsules (1)
Igen, lehet.
Hamarosan speciális Berberin-komplex is kapható lesz nálunk.
NOW Maca 500 mg - 100 Veg Capsules (1)
Nem ismerünk ilyen mellékhatást a szakirodalom alapján.
NOW Super Enzymes - 90 capsules (2)
A papain és bromelain enzimek kapcsán merül fel ez a hatás. Mindez azonban elsősorban a régi típusú véralvadás-gátlókra vonatkozhat. Mindenképpen egyeztessen a kezelőorvosával. Amennyiben Ő nem javasolja vagy nem tud érdemben válaszolni, akkor nem javasolt ennek a készítménynek a szedése.
Célzottan javasoljuk a Pre-Pro pakkunkat: https://nutribalance.hu/termek/pre-pro-pakk/ Javasoljuk a leírás alapján ezt is: https://nutribalance.hu/termek/now-super-enzymes-90-capsules/ És esetleg olvassa el a könyvünket bélpanaszok ügyben: https://nutribalance.hu/termek/alacsony-fodmap-etrend-elmelet-es-gyakorlat-konyv/
Optimox Iodoral® IOD-12.5 - 90 Tablets (1)
A lombik miatt már igazán “szabad” elhagyni a Letroxot.
12,5 mg IODORAL javasolható, azonban a szedése előtt (!) és alatt nagyon fontos nem csak a szelén, hanem min. a C-vitamin, a magnézium szedése is.
Pharma Nord SelenoPrecise Eurotabs 60 tabletta (2)
Adható összetörve, nem gond ennél.
Pharma Nord SelenoPrecise Eurotabs javasolt, 2-3 naponta 1×1 főétkezéssel.
PRE-PRO pakk (5)
2 heti adag a Fito SIB(OX) 3, napi 2×1 közvetlenül főétkezés előtt – ez egy kúra. Ebben a két hétben érdemes emellé toxinkötőt is szednie (aktív szén vagy zeolit-por) – kb. 1,5 órára mindentől (étkezés, étrendkiegészítő).
Emellett már szedheti folyamatosan a PRE- és PRObiotikumot is, majd azokat tovább (akár hosszú hónapokig).
Javasoljuk, hogy az Alacsony FODMAP-étrend című könyvünket is szerezze be (Bartha-Mezei). És igen, a CN-X Lacto7 használható hisztaminózis esetén.
Célzottan javasoljuk a Pre-Pro pakkunkat: https://nutribalance.hu/termek/pre-pro-pakk/ Javasoljuk a leírás alapján ezt is: https://nutribalance.hu/termek/now-super-enzymes-90-capsules/ És esetleg olvassa el a könyvünket bélpanaszok ügyben: https://nutribalance.hu/termek/alacsony-fodmap-etrend-elmelet-es-gyakorlat-konyv/
Szedjen 2 x 1-et a Fito SIB(OX) 3, 1 dobozzal.
Érdemes szedni mellé pre és esetleg probiotikumot is, pl. PRE-PRO pakk.
Az Mucoe VENTRIX szedhető tovább, 2 x 1 főétkezéssel, mikor fehérjét fogyaszt.
Adható neki a termék, a PRE-PRO Pakkunkat javasoljuk: https://nutribalance.hu/termek/pre-pro-pakk/
Külső használatra nincsenek termékeink.
Belsőleg várandósság alatt Bartha-Fucoidan 1×1, Arktisz jód 1×1 és Pre-Pro pakk javasolható ez esetben.
PROGASTRO 825 (1)
Ezt és/vagy CN-X LACTO7 lehet, igen.
Nem biztos, hogy önmagában viszont beválik SIBO esetén.
PROGASTRO KID Junior (2)
A Freyagena Bio-immunorostkomplex PREbiotikum, azaz egy az egyben PRObiotikum nem váltható ki vele. Tehát probiotikum mellett szedhető (vagy ha mégsincs szükség probiotikumra). A termék adható 3 éves gyermeknek, 2 x fél-1 adag, azaz kb. min. 2 x 2 gramm (púpos mokkáskanál). Ételbe tehető, igen. És bármeddig alkalmazható, élelmi anyag.
Az Enterol-t érdemes beszedni a Freyagena Bio-immuno mellett. Mellé pedig a BioGaia junior cseppek működhetnek még. Idehaza nem ismerünk sok könnyen beszerezhető és megfelelő mennyiségű, eleve por alakú, íztelen probiotikumot. Valamint probiotikum meleg ételbe/italba nem tehető (a PREbiotikumok igen).
Szedheti a Gyermek, akár a PROGASTRO KID Juniorral felváltva.
PROGASTRO KID Mini (1)
BioGaia mellett adható a Progastro Kids és az édesanyja szedjen (több) jódot.
TERRAFLORA Daily Care - 60 veggie capsules (7)
Kezdje 2 naponta, azaz minden másnap 1×1. Ha ez beválik, akkor 2-4 hét múlva napi 1×1, majd később akár napi 2×1. Főétkezés után közvetlenül.
Érdemes akár Arabino-X-Immunoval is kiegészíteni.
A készítmény használható SIBO esetén, a fokozottan átjárható bélfal különben zonulin teszttel állítható meg.
Sajnos nincs a várandósság alatti használatáról konkrét vizsgálat, így a biztonságosság és elővigyázatosság elveit figyelembe véve, körültekintően nem tudjuk ajánlani a várandósság során.
Igen. Ez a termék kibontható a kapszulából. Italba/ételbe is keverhető, azonban az ne legyen meleg vagy forró.
Hivatalosan 3 éves kor alatt nem javasolhatjuk ezt a készítményt. 12 évesnek már adható, igen.
Min. 1 doboz ajánlott.
Szedhető nagyobb dózisban kúraszerűen, azaz napi 2 x 1.
Javasolt fenntartó dózisa (amennyiben bevált) 2-3-4 naponta 1 x 1 is lehet.
A Deep Immune a Daily Care-hez képest a jótékony baktérium Lactobacillus lactis által termelt, úgynevezett LC-Plasma hozzáadása készül, mely aktivál bizonyos immunsejteket (plazmacitoid dendritikus sejtek): az LC-Plasmát gyakran az immunrendszer “főparancsnokaként” is nevezik emiatt. A Terraflora Deep Immune konkrétan az IMMUSE™ LC-Plasma-t tartalmazza, mely egy egyedülálló paraprobiotikum, klinikailag tesztelt Ez a hatóanyag áthidalhatja a veleszületett és adaptív immunrendszer közötti szakadékot – az első és a második védelmi vonalunkat. Számos egészségügyi kihívásnál kardinális ez a probléma, pl. nyitott ablak szindróma, krónikus fáradtság szindróma, fibromialgia, SLE, MSIDS, stb.
Konkrét publikáció a témában: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/31034253
A termék SIBO-ban történő esetleges használatát a Táplálkozás-Beállítás szakmai kollégái döntik el ilyen speciális esetekben.
A Daily Care alapvetően megelőzési célú. A termék EFSA és FDA engedélyekkel rendelkezik, ezek mellett hazai bevizsgálásra nincs külön szükség.
TERRAFLORA Deep Immune - 60 veggie capsules (5)
Sajnos nincs a várandósság alatti használatáról konkrét vizsgálat, így a biztonságosság és elővigyázatosság elveit figyelembe véve, körültekintően nem tudjuk ajánlani a várandósság során.
Igen. Ez a termék kibontható a kapszulából. Italba/ételbe is keverhető, azonban az ne legyen meleg vagy forró.
Hivatalosan 3 éves kor alatt nem javasolhatjuk ezt a készítményt. Különben kibontható.
A termék nem hipoallergén, ennyi összetevő esetén akkor tripla lenne az ára. Hipoallergén gyártó pl. a Thorne nevű cég.
Kezdjék el szedni az Arabino X Immuno-t a panaszokra.
A Deep Immune a Daily Care-hez képest a jótékony baktérium Lactobacillus lactis által termelt, úgynevezett LC-Plasma hozzáadása készül, mely aktivál bizonyos immunsejteket (plazmacitoid dendritikus sejtek): az LC-Plasmát gyakran az immunrendszer “főparancsnokaként” is nevezik emiatt. A Terraflora Deep Immune konkrétan az IMMUSE™ LC-Plasma-t tartalmazza, mely egy egyedülálló paraprobiotikum, klinikailag tesztelt Ez a hatóanyag áthidalhatja a veleszületett és adaptív immunrendszer közötti szakadékot – az első és a második védelmi vonalunkat. Számos egészségügyi kihívásnál kardinális ez a probléma, pl. nyitott ablak szindróma, krónikus fáradtság szindróma, fibromialgia, SLE, MSIDS, stb.
Konkrét publikáció a témában: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/31034253
Jellemzően igen, szedhető.
YiYa Astaxanthin, Zeaxantin, Lutein, Likopin - karotinoid komplex (1)
Femme Inositol+ szedhető, a YiYa komplexet ebben az időszakban nem javasoljuk már.
YiYa B-vitamin komplex (1)
Fogyási céllal vagy testsúly-optimalizálási céllal nem sok, még kevés is lehet.
Ha viszont fogyásra eleve hajlamos, vékony testalkatú, akkor 800 mg-nál semmiképpen sem szükséges több, de még nem sok.
YiYa Cink & Réz nyomelem komplex (1)
Erre a nagy IR-csomag lenne.
De minimum a Freyagena Bioaktív-IR rostkomplex és a YiYa cink-réz-króm komplex javasolt.
YiYa Kvercetin & Bromelain komplex (1)
1 x 1 Bartha Fucoidan és 1 x 1 YiYa quercetin+bromelain.
YiYa LGG probiotikum+ (1)
Kúraszerűen és folyamatosan is szedhető. Kúraként min. 1,5 hónapig.
YiYa NanoQ® Q10 koenzim + PQQ (1)
A fenti összefüggések és a szedett termékek fényében, szakmai szempontból ilyen eltérést esetleg az okozhat, ha valaki vashiányos vérszegénység esetén kezdete szedni a GAL Babavárót.
Ellenőriztetni kell a vasháztartást: véralkotók, vas, transzferrin, ferritin (ez utóbbi nagyon fontos).
YiYa Rhodiola (rózsagyökér) & Schisandra (1)
Tehetnek vele 1 dobozzal egy próbát.
Ha esetleg nem válna be, a Bartha DOPA működhet.
Magnézium valóban fontos, érdemes lenne a jövőben laborban minimum pajzsmirigy vizsgálatot, B12-, vas-transzferrin-ferritin- és homocisztein-szintet is nézetni.
YiYa Rhodiola & Ashwagandha komplex (2)
Tehetnek vele 1 dobozzal egy próbát.
Ha esetleg nem válna be, a Bartha DOPA működhet.
Magnézium valóban fontos, érdemes lenne a jövőben laborban minimum pajzsmirigy vizsgálatot, B12-, vas-transzferrin-ferritin- és homocisztein-szintet is nézetni.
Szedhető, azonban a több adaptogén gyógynövény nem feltétlenül jobb is.
Azaz egyszerre dupla adag Ashwagandha-tól nem feltétlenül leszünk nyugodtabbak (mindkét készítmény nagy hatóanyag-tartalmú). Inkább 1 adag reggel, 1 adag még délelőtt.
YiYa Saccharomyces Boulardii (1)
Zeolite Clinoptilolite 3xTMA 250G Por (3)
50-55 testsúly-kilogramm alatt az adagolókanál kisebb feje egy adag (púposabb).
E felett a nagyobbik feje egy adag.
Étkezés(ek) után 1-1,5 órával szedje, az ajánlás szerinti adagban.